Kezdőlap Írások

Magyarok az ecuadori Tayos rejtély nyomában

 

Megjelent a The Explorer magazin 2013 decemberi (57.) számában

Dr. Elter Tamás riportja Varga Zoltánnal

 

Kevéssé ismert, hogy az ecuadori Tayos-barlangot, – a világ egyik legrejtélyesebb, parázs vitákat és összeesküvés-elméleteket gerjesztő titokzatos objektumát – egy magyar kutató, Móricz János munkássága nyomán ismerhette meg a világ közvéleménye. Varga Zoltán geológus, az ELTE Geológiai Múzeumának munkatársa elhatározta, hogy a Móricz-hagyaték és a korábbi expedíciók feljegyzéseinek feldolgozásával megpróbál tiszta vizet önteni a pohárba; többedmagával megkísérli egy új, a tudományos objektivitás követelményeinek megfelelő projekt segítségével megfejteni a föld mélyének homályában rejtőzködő Tayos-talányt. Varga Zoltán magazinunknak adott exkluzív interjújában döbbenetesen érdekes kérdéseket feszeget.

 

Exp.:  Nemrég jelent meg magyar nyelven dr. Gerardo Peña Matheus „A Tayos-barlang kutatásának dokumentált története” című művének 1. kötete, amelynek Ön volt a felelős szerkesztője. Mi volt a legfőbb céljuk Móricz János Tayos-barlangra vonatkozó kutatásainak, feljegyzéseinek és nem egy szegmensben a sci-fi világát idéző fejtegetéseinek a publikálásával?

 

V.Z. : Legfőbb célunk a valóság tisztázása. Saját véleményem szerint a Tayos-barlanggal kapcsolatos és valóban fantasztikusabbnál-fantasztikusabb tudósítások, feltételezések 80 százaléka a legendák világába tartozik és nagyjából 20 százalékuk alkothatja a valóságot. Úgy is mondhatnám, hogy legfőbb célunk a legendák, meseszerű történetek elkülönítése a kézzelfogható, objektív valóságtól. Amennyiben a fennmaradó 20 százalék alapos feltárásra kerül, nos, úgy vélem, hogy az ebből leszűrhető eredmények is döbbenetesen új információkkal gazdagíthatják az őstörténeti kutatásokat. A magyar szál kétségkívül meghatározó a Tayos-kutatásban, természetesen alapvetően Móricz János munkásságának köszönhetően, de napjainkban is akadnak elkötelezett magyar kutatók, akik János nyomában járnak. Legutóbb, mintegy másfél év időtartamban Purisaca Golenya Ágnes járt Ecuadorban és Peruban információkat gyűjteni és ő személyes kapcsolataira alapozva szerveztük meg Körmenden – Móricz szülővárosában – a tavalyi Móricz János Nemzetközi Őstörténeti Konferenciát. A szaktudományok iránt elkötelezett emberként, illő szkepszissel közelítek azokhoz a konklúziókhoz, amelyek ténybeli alapjait hiányosnak tartom. Személy szerint sokat foglalkoztam a dél-amerikai civilizációkkal és ezen belül speciális témaként a dél-amerikai kulturális hamisítványokkal is.  Tisztában voltam vele, hogy rendkívül ingoványos talajon fogjuk járni az utunkat, de imádom a hasonló kihívásokat.

 

Exp.: Hogy áll jelenleg a magyarországi Tayos-kutatás?  Talán a Tayos kérdésben kevésbé tájékozott olvasóknak zavaró lehet, hogy a Tayos elnevezés helyett, a témával foglalkozó magyar művekben, előadásokban következetesen Táltosként aposztrofálják a titokzatos ecuadori barlangrendszert. Mi áll ennek az elnevezésnek a hátterében?

 

V.Z.: Móricz Jánossal kapcsolatos hiteles információkat apró mozaikdarabkákból kell összeraknunk. Az 1982-es Chimboratzo hegymászó expedíció tagjai jártak a birtokán, erről Nádorfi Lajos beszámolója írásban is megjelent Zele Richárd: Üzenet az istenektől? c. könyvében. Az ezredfordulón Farkash Daniel németországi hagyatékából Pap Gábor művészettörténész hozott haza levél-dokumentumokat, amelyek a Táltos Mén-Hír folyóiratban jelentek meg először Kovács András gondozásában. A Móricz János és Pataky László közötti levelezés emlékeit Born Gergely gondozza. A teljes névsor természetesen ennél hosszabb. Hálával tartozunk mindenkinek, aki bármilyen módon hozzájárult a téma „melegen tartásához”, de láthatjuk, hogy a teljes történet megismeréséhez mindez kevésnek bizonyult. Az áttörést – ami természetesen nem csökkenti az elődök tevékenységének a súlyát – Ágnes útjai során szerzett információk és az ezzel járó személyes kapcsolatok hozták. Az utak gyermekeiként Ágnes immáron az 5. könyvét adja ki a napokban. Még korábban Tatán alakult ki spontán egy kisebb szellemi műhely a hasonló témák iránt behatóbban érdeklődőkből. 2011 májusában a tatai műhely néhány tagja részt vett Golenya Ágnes leányfalui előadásán. Ezt követően Ágnest meghívtam Tatára, ahol egy nagy sikerű teltházas közös előadás után fogalmazódott meg a szorosabb együttműködés és az információk kicserélése iránti igény. Ennek egyik fő eredménye a körmendi konferencia megrendezése lett. Golenya Ágnes e konferenciára meghívta dr. Gerardo Peña Matheust – Móricz egykori ügyvédjét –, Manuel Palacios-t, Ruth Rodriguez Sotomayor-t, továbbá az osztrák Klaus Dona-t, a bécsi székhelyű Habsburg-Ház Kulturális Gyűjteményének kurátorát is, aki a dél-amerikai óriás-csontvázak kutatásában tett szert nemzetközi hírnévre. A magyar előadók között üdvözölhettük Dr. Kisteleki Gézát, Szilvássy Pétert és Varga Gézát.

 

A barlangrendszer spanyol nevét egy, a földalatti járatokban élő kistestű madárfajról, a tayos-ról kapta. E fajt, a Steatornis caripensis-t Alexander von Humboldt írta le a venezuelai Caripe-barlangból. A helyiek évente két alkalommal vadásszák egyedeiket a magas zsírtartalmuk miatt, innen ered a zsírfecske elnevezés. A „Táltos” elnevezés Móricz Jánostól származik, aki a tervezett expedíció második szakaszának a Táltosok Barlangja elnevezést adta 1969-ben. A barlangrendszer „őrei”, a shuar indián törzs mítosza szerint is magasabb rendű lények lakják a titokzatos barlangrendszert, ez is erősíti a hely misztikáját.

 

Exp.: Az 1969-es első Móricz expedíció ígéretes nekifutás után derékba tört, és gyakorlatilag azóta sem sikerült egy átfogó, a Tayos-al kapcsolatos kérdéseket következetes alapossággal végigvizsgáló expedíciót megszervezni. Mit lehet tudni ennek okairól, a rendelkezésre álló dokumentumokból?

 

V.Z.: Móricz 1969-es expedíciójának az Ecuadori Turisztikai Hivatal volt a legfőbb szponzora, de az akkori kormányzat is erkölcsi támogatásban részesítette a vállalkozást. Az első, 1969-es expedíció csak a barlangrendszer létezését volt hivatott bizonyítani és e vonatkozásban eredményesnek is bizonyult. A második szakaszban valósult volna meg a teljes feltárás. A további expedíciós vállalkozásoknak az lett volna az előfeltétele – erre Móriczot megeskették a shuar törzs tagjai –, hogy az ecuadori kormány biztosítsa a leletek mozdíthatatlanságát. Móricz tudósításaiban egyaránt szerepelt a híres fémkönyvtár – amely arany, vagy aranyozott lemezekre vésve őrzi az emberiség valódi eredettörténetét –, számos ismeretlen embertípust ábrázoló szobor, valamint a sok ezer évvel ezelőtti technológiai viszonyokat messze meghaladó eszközök, mint például az egyik járatban – állítása szerint – megtalált fúrógép. Az nem egyértelmű, hogy a második szakasz kivitelezését mennyire akadályozta az akkori politikai bizonytalanság vagy a külföldi kutató követelései iránti burkolt ellenszenv. 3 évig ezért semmi sem történt. 1972-ben Erich von Däniken, az ún. paleoasztronautika világhírű kutatója kapcsolatba lépett Móricz Jánossal. Képeket kért tőle a földalatti világról és leletekről cserébe megígérve, hogy pénzt szerez az expedíció folytatásához, azonban Däniken nem teljesítette a magyar kutatónak tett ígéretét. Önhatalmúlag könyveiben megjelentette a fotókat egy hazug történettel, miszerint személyesen is meglátogatta a barlangot és látta a leleteket. Azért is szerencsés, hogy magyarul is olvasható a történet – természetesen az eredeti levelezésekkel illusztrálva – mert így ez a kultúrtörténeti csalás végre tisztázódott. Sajnos a Tayos-kérdés konteós, összeesküvés-elméleti vetülettel is rendelkezik; többen azt feltételezik, hogy a fémkönyvtár információi alapján kiderülne az emberiség eredetével kapcsolatos hivatalos történelem hamissága, amelynek nyilvánosságra hozatala ellentétes bizonyos befolyásos körök érdekeivel. Sok minden állhat a háttérben, de tény és való, hogy évekig „jegelték” a barlangok kutatását, Móricz Jánost pedig egyre többen fantasztaként kezdték kezelni.

 

1976-ban Stanley Hall által szervezett brit-ecuadori expedíció – Neil Armstrong űrhajós közreműködésével – nem engedte át Móricznak az egyszemélyes irányítás jogkörét, így Móricz kiszállt a vállalkozásból, nem mutatta meg a leletek helyét. A profi szakembergárda és profi felszerelés ellenére a kutatók csak néhány új barlangi növény- és állatfajjal gazdagodtak, valamint egy egykori teherhordó vallomása alapján 3 ládányi lelettel, amely titokban hagyta el Ecuador területét. A hivatalos jelentés szerint nem találtak mást, csak néhány kőkori cserépedényt. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy Móricz elbeszélése szerint, 1965-ben egy innen kb. 30 km távolságra lévő másik bejáraton át mutatták meg neki a fémkönyvtárat. A barlangrendszer labirintusában bolyongva lehetetlennek tartotta, hogy vezető nélkül a britek megtalálják a leleteket.

 

Exp.:  Móricz teóriája szerint, az ecuadori Tayos labirintus csak egy kis része annak a sok ezer kilométeres barlangrendszernek, amelyet az Andok vidékén egy ősi, ismeretlen földalatti civilizáció épített. Ön szerint melyek azok a lehetséges legfontosabb bizonyítékok, amelyek alapján akár valósnak is tekinthetnénk ezt a finoman is fogalmazva fantasztikusnak tűnő elméletet?

 

V.Z.: Történelmi tény, hogy már az inkák idejében egész csapatok tűntek el hirtelen a föld alatt a hódító spanyolokkal vívott küzdelmeik során. Az inka hagyomány szerint, az Andok alatt húzódó hatalmas labirintusrendszert még egy előttük létező ősi civilizáció építette és ennek a távoli Titicaca-tónál is van egy bejárata. Ismerve a terület geológiai aktivitását könnyű belátnunk, hogy folyamatos karbantartás nélkül e járatok nagy része a földrengések, omlások miatt már használhatatlan. Noha a „belső Föld” elméletével nem értek egyet, de valóban létezhet az Andok alatt olyan hatalmas, nagyobbrészt a természeti erők által létrejött, majd ebből néhány helyen mesterségesen is kialakított járatrendszer, melyeket az ősi dél-amerikai civilizációk használhattak. Ez reális hipotézis. Móricz Jánosnak az volt a határozott véleménye, hogy az andesi földalatti civilizáció kozmikus eredetű, amelynek a tárgyi emlékeit is látta – újra utalnék a fúrógépre –, de ez a teória jelenleg semmivel sem bizonyítható, de hatalmas kihívás a kutatóknak. Érthető módon a hivatalos tudomány képviselői nem tolonganak azért, hogy hírnevüket kockáztassák az általuk nevetségesnek és tudománytalannak tartott hipotézis bizonyításáért. Én pedig amiatt szorgalmazom ezt, mert nem azt nézem, hogy mit veszíthetek azzal, ha foglalkozom vele – lévén nincs is mit veszítenem – hanem mit veszíthet az emberiség azzal, ha egyáltalán nem foglalkozik vele. A lehetséges eredmény jelentőségét tartom a szemem előtt, nem pedig a megvalósulásának alacsony matematikai esélyét.

 

Exp.: Az egyik legkülönlegesebb tudósítás a híres fémkönyvtárra vonatkozik, amely Móricz János szerint  az emberiség valódi őstörténetét világítja meg. Van-e bármilyen dokumentálható nyoma annak, hogy Móricz mire alapozta ezt a döbbenetesnek tűnő feltételezést?

 

V.Z.: A fémkönyvtárat a shuár legenda szerint e barlangrendszer mélyén élő ősi civilizáció hagyta rájuk abból a célból, hogy megőrizzék az egyetemes tudást egy esetleges földi kataklizma túlélői számára. Érdekes tény, hogy a fémkönyvtár hagyománya nem csak a shuar legendáriumban létezik. Az egymástól merőben eltérő kultúrkörökből, így az ún. Arvisúrákból vagy a tibetiből is, összesen 9 különböző fémkönyvtárra van utalás. Valamennyi fémkönyvtár-legenda közös sajátossága, hogy e könyvtárak ősi, ismeretlen eredetű tudás hordozói. A régészet szabályai szerint csak a dokumentált módon előkerült és ellenőrizhető, a szakemberek számára hozzáférhető leletek bizonyíthatnak bármit is. Golenya Ágnes részére a konferenciát követően Guilemo Aguirre, egy Argentínában élő úriember több, nagyfelbontású fotót küldött az őrzésében lévő és állítása szerint a Tayos-barlang fémkönyvtárából származó, hieroglif jellegű írásjeleket tartalmazó fémlemezről. Kifejezte szándékát az eredeti lelet bemutatására és előzetesen hozzájárult a fémlemez röntgenspektroszkópos vizsgálatához is. A rendkívül jó minőségű fotókon látható lemezek írásjeleit szakértők vizsgálják és reményeink szerint a közeljövőben létrejöhet a lelet tudományos módszerekkel történő laboratóriumi vizsgálata is. Mindez perdöntő lehet!

 

Exp.:  A teóriák szerint ez az ősi civilizáció néhány tízezer éve költözött a föld alá és így élt túl kozmikus és egyéb földi kataklizmákat, mint amilyen például az állítólagos vízözön is volt. Viszont az elmúlt 50 000 évből, a késői pleisztocén illetve a korai holocén időszakából nem ismerünk semmiféle globális kataklizmát azon kívül, hogy kb. 12 000 évvel ezelőtt véget ért az utolsó nagy eljegesedési periódus. Ez azonban az emberi populáció számára sokkal inkább kedvező körülményeket teremetett, így aligha tekinthető civilizációs kataklizmának. Min alapulhat tehát ez a „kataklizma túlélő” teória?

 

V.Z.: Fogalmam sincs. Tökéletesen igaza van, az elmúlt 50 000 évből nincs semmilyen globális kataklizmára utaló geológiai bizonyítékunk. Azonban a paleoasztronautika hívői szerint nem feltétlen földi volt ez a katasztrófa, hiszen egy idegen civilizáció egykoron bolygónkon találhatott menedéket egy kozmikus katasztrófa vagy háború borzalmai elől menekülve. Itt talált egy tehetségesnek bizonyuló két lábon járó fajt és elkezdte patronálni. Mielőtt mindezt a mese világába száműznénk, gondoljunk csak bele, hogy a kőpattintó ősember és a globálisan szinte egy kaptafára piramisokat építő korai magasabb civilizációk között mit is ír a történelemkönyv. Bizonyára másoknak is feltűnt, hogy szinte semmit! Ha a történelem eme szakaszának miértjeit és hogyanjait végre megértjük, akkor végre rájövünk, hogy hogyan váltunk civilizált emberré. Ezt mérlegelve ugye már jobban érthető, hogy miért is érzem úgy, hogy kissé nagyobb megértést és támogatást érdemelne ez a munka.

 

Exp.: Miért nem indítanak e rejtélyes kérdések végére járó expedíciót, illetve lát-e esélyt a közeljövőben egy ezt célzó tudományos vállalkozás megszervezésére? Tervben van véve magyar kutatók visszatérése is a Tayos-hoz?

 

V.Z.: Közel 40 év óta most mutatkozik először reális lehetőség egy új tudományos expedíció megszervezésére és az igazság teljes körű feltárására. Áttörésnek tekinthető, hogy másfél hónapja a shuár törzsön belül az őrzők tisztét ellátó Bélák sámánja ígéretet tett Manuel Palaciosnak, hogy amennyiben Rafael Correa ecuadori államelnök komolyan támogat egy feltáró expedíciót és garantálja a leletek sértetlenségét, úgy az őrzők megmutatják neki a fémkönyvtárat. Correa elnök urat egyébként különösen érdekli a Tayos-barlang ügye. Meg kell említenem, hogy pont a hazai események híre segítette, hogy Correa elnök úr látókörébe kerüljön a barlang. Megvan már a javaslat a környék védetté nyilvánítására is, elfogadását azonban az arany és olajkutatásban érdekelt gazdasági csoportok hátráltathatják. Nem alaptalan az a reményem, hogy magyar kutatóknak is szerepe lehet a feltáró munkában, de a szélesebb nemzetközi elismerés érdekében nemzetközi team összeállítása lenne indokolt. A lehetőségek mindenestre bíztatóak, ezért remélem, hogy a közeljövőben sikerül kideríteni, hogy mi is az igazság a dél-amerikai kontinens, sőt talán a világ egyik legizgalmasabb rejtélyével kapcsolatosan. Remélem, hogy elég bölcsességünk is lesz megérteni a barlang mélyén őrzött, esetlegesen nekünk szóló üzeneteket, hiszen sajnálatosan tapasztalhatjuk, hogy minden információ kétélű fegyverként is használható. Egy felnőtt emberiségre várnak tehát az állítólagos fémlemezek, amely a vívmányait nem az elnyomásra, hanem a felemelkedésre használja. Vajon ilyen világban élünk most? A döntés a mi kezünkben van. Mit tudunk tenni, hogy egyáltalán megérdemeljük ezt a tudást? Ezt a tükröt tartja valójában elénk a Tayos-barlang misztikus története. Talán emiatt sem mertek belenézni oly sokan.

 

Az utószó fordítása Dr. Gerardo Peña Matheus: Historica documentada del descubri-mento de las Cuevas de los Tayos c. összefoglaló művéből (597-598. oldal)

 

Móricz egy meg nem értett idealista volt. Egy középkori lovag és egy kortárs kutató-tudós rendkívül ritka keveréke, akinek az értékrendje nem állt egy szinten az akkori kor elvárásaival, magasan túlszárnyalta azokat. A céljai elérése érdekében tanúsított megszállott kitartásának csak a halála vethetett gátat. A szünet nélkül felmerülő viszontagságok ellenére soha nem tört meg a lendülete. A II. Világháborúban katonaként átélt hányattatásai inspirálták Virgil Gheorghiu román írót, hogy megírja a 25. óra című művét. Szülőföldjén, Magyarországon politikai nézetei miatt üldözték, hónapokig raboskodott a kommunisták egyik, a budapesti Nádor u. 7. sz. alatt található tömlöcében, ahol végig kellett néznie, amint naponta akasztják fel egy-egy cellatársát, miután ő volt az utolsó a sorban, akire halál várt. Kivégzésének előestjén a szülei házában szolgáló személyzet egyik tagja, aki időnként börtönőrként is tevékenykedett, kinyitotta a cellája ajtaját és hagyta őt megszökni.

Sarkában felfegyverzett katonákkal és vadászkutyákkal kellett menekülnie, mígnem elérte az osztrák-magyar határt. Kétségbeesésében, úgy, hogy még ételre sem volt pénze, kisvártatva úgy döntött, hogy megkockáztatja a visszatérést a határon átszökve és hazatért a szülei házába, hogy magához vegyen bizonyos műtárgyakat, arany pénzérméket, drágaköveket, melyek a padláson voltak elrejtve, és amelyeknek hasznát vehette Párizsba történő utazásakor. Ott, rendbe szedve magát, meglátogatta keresztapját, aki nagy örömmel fogadta őt és állást ajánlott neki a családi vállalkozásnál. Ott meg is nősült és folytatta a magyarok eredetével kapcsolatos kutatásait.

Hosszú idő elteltével átköltözött Amerikába, amely akkoriban az egyetlen olyan kontinens volt, ahol a magyar nép eredetével kapcsolatban nem folytak még alapos kutatások. Buenos Aires-be érkezése után folytatta kutatásait és nekifogott az Amerika alatt húzódó földalatti világ felkutatásának. Ennek során megfordult Bolíviában, Brazíliában, Peruban és Venezuelában, követve az ősmagyar mitológiával kapcsolatos olvasmányaiban leírtakat, melyeket átültetett az amerikai közegbe. A ’70-es években, amikor a mai Ecuadori Köztársaság területére lépett, felfigyelt különösen arra, hogy a magyar folklór mennyire hasonlít az ecuadorira, ill. hogy nagyon sok olyan indián szó, kifejezés és földrajzi megnevezés van, amely rímel az aktuális magyar nyelvben megtalálható megfelelőjére. Rájött arra, hogy Amerika ezen szegletében elszórtan fellelhető személynevek és földrajzi elnevezések megegyeznek a Magyarországon és a világ más részein megtalálható kifejezésekkel. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a történelem előtti időkben, a balsafából készült tutajok használatának is köszönhetően, ez a régió volt az amerikai kultúra bölcsője és innen kiindulva terjedt szét ez a kultúra a világban a Kitus, Kara és Sumér népek szárazföldi- és tengeri vándorlásainak segítségével, amely népek végső soron ugyanazt a népcsoportot takarják.

Ezen gondolatok mentén haladva írja meg az „Európai népek amerikai eredete” című írását, melynek a kivonata jelen könyv különálló mellékletét képezi. Ebben arra a következtetésre jut, hogy mind a Sumér, mind a Magyar népek eredete Amerikában keresendő és erről a kontinensről kiindulva érték el hajón Alsó-Mezopotámiát, innen tehát, hogy Azuay, Cañar és Loja tartományokban a mai napig fennmaradtak olyan földrajzi-és személynevek, mint pl. Sumar, Zumer, Shumir, Zhumir, és Sumir. Móricz kitart amellett, hogy a Magyar nép eredete az ősi Kitus Királyságig nyúlik vissza, amely magyar nyelven annyit tesz, hogy két ős, KIT = két, és US = ős.

A kutatásoknak ebben a szakaszában visszatér a földalatti világ kereséséhez és éveken át az Ecuadori Köztársaság déli vidékeit járja, Loja, Zamora, Yacuambi és Los Encuentros falvainak körzetében. Öszvérháton kel át a hegyláncon, mivel akkor még nem készült el a ma már meglévő autóút. Halad előre és eléri a Zamora és Namangoza folyók körzetét, a folyón lefelé haladva olyan területeken jár, ahová a belépés tiltott a fehér ember számára és behatol a Shuarok földjére. Az ősmagyar mitológia útmutatásait követi, kiegészítve azokat a helyszínen, a bennszülöttektől szerzett információkkal és így bebizonyítja, hogy a barlangok és üregek létezésével kapcsolatos találgatások és helyi legendák igazat mondanak. Nagy elszántsággal felvértezve a számos bejárat egyikén át behatol a barlangba és gyakorlatilag teljesen egyedül bebizonyítja a földalatti világ létezését, amelynek mélyén a múlt egy mesés hagyatékára bukkan. Visszatér Guayaquil-be, de a gondolatai szüntelenül felfedezésének fontossága és rendkívüli jelentősége körül forognak, ezért éjjelenként magányosan, álmatlanul rója a város elnéptelenedett utcáit egészen a hajnalhasadtáig. Közben azon morfondírozik, mi legyen a legmegfelelőbb módja annak, hogy egyszerre közkinccsé is tegye a felfedezését, de egyben meg is őrizze az ott talált tárgyak sérthetetlenségét. Úgy érzi, hogy mintegy Atlaszként a vállain cipeli az emberiség kulturális öröksége eleddig feltáratlan részleteinek terhét. Eközben azzal a dilemmával szembesül, hogy tárja a közönség elé felfedezését, kockáztatva ezzel a megtalált leletek esetleges fosztogatását, vagy inkább őrizze meg a titkot és ne fedje fel létezésük tényét mindaddig, amíg meg nem találja a módját annak, hogyan lehetne azoknak a bizonyos tárgyaknak az érinthetetlenségét, épségét biztosítani. Ekkor érkezik el a pillanat, hogy hozzám fordul jogi tanácsadásért, és engem nevez meg jogtanácsosának a jövőbeni expedíciójában történő részvétel kapcsán, melynek célja a felfedezésének hivatalos bizonyítása. Az expedíciónak a „Móricz 1969-es Expedíció” nevet adja, melyet két különálló részre osztva képzelt el megvalósítani: az első a „Tayos-barlangok” („Cuevas de los Tayos”) elnevezést kapott expedíció segítségével kívánta igazolni a földalatti világ és a barlangok, valamint üregek létezését. A másodiknak a „Táltosok barlangja” nevet adta és szándékai szerint ebben az expedícióban vezette volna a résztvevőket a földalatti világban talált leletekhez, miután meggyőződött arról, hogy a felfedezett tárgyak sérthetetlensége, mozdíthatatlansága biztosítottá vált. A történet vége adta az alapot jelen könyv megírásához.

Móricz halála véget vetett egy olyan életpályának, melyet a saját személyes érdekeinek teljes háttérbe szorítása, valamint Amerika történelmének felülvizsgálata érdekében hozott elképzelhetetlen mértékű áldozatai és erőfeszítései, valamint a földalatti világ kulturális hagyatékának az emberiség számára történő átadási szándéka fémjelzett. Hajthatatlan személyiségéből fakadóan saját dicsőségét feláldozta az általa felfedezett tárgyak megőrzéséért tett erőfeszítéseinek oltárán. Nem engedhette meg a legkisebb kockázatát sem annak, hogy tárgyak fosztogatásnak legyenek kitéve. Tekintettel arra, hogy senki sem volt hajlandó alávetni magát az általa diktált feltételeknek – melyeknek egyetlen célja a felfedezett értékék biztonságának garantálása volt – inkább a dicsőség nélküli halált választotta, mintsem hogy feladja kitartását és a leletek sérthetetlenségét kockáztassa. Számos alkalommal mondta azt nekem, hogy „Majd valaki eljön egyszer”. Ezen könyv lapjai azon célból íródtak, hogy egyengessék ennek a valakinek az útját és hogy hozzájáruljanak jövőbeni kutatásainak sikeréhez.

Varga Zoltán: A Fémkönyvtár és a 22-es csapdája


Célom nem az, hogy mindenki számára elfogadható bizonyítékkal szolgáljak Móricz János állításának igazolására, mert erre itt és most képtelen vagyok. A Táltosok barlangjában elrejtett Fémkönyvtárra Móricz János hivatkozásán kívül más bizonyíték nem állt rendelkezésünkre. Mivel az 1976-os Neil Armstrong vezette expedíció nem biztosította a leletek sérthetetlenségét, emiatt Móricz nem mutatta meg a leletek helyét, kiszállt a vállalkozásból. Az expedíció sikertelensége a legtöbb kritikus számára bizonyíték arra, hogy a Fémkönyvtár nem létezik, ezzel mintegy megbélyegezve Móricz János állításának hitelességét. Azonban ne felejtsük el, hogy a shuar fősámán kizárólag azzal a feltétellel avatta be Móriczot a törzs által őrzött titokba, hogy az emberiség számára csak és kizárólag oly módon legyen megismerhető, hogy biztosítsák a leletek sérthetetlenségét. Erre akkor nem volt garancia. Inkább vállalta Móricz a nevetségessé válást, minthogy kockáztatta volna a leletek sorsát?


A kérdésre csak és kizárólag akkor kaphatunk megnyugtató választ, ha megismerésre kerülnek a leletek. Azonban ez újabb problémákat vet fel. Az ismert bejárat ecuadori területen van, közel a perui határhoz, a barlang távolabbi járatai Peru területe alatt fekszenek. Ha a Fémkönyvtár perui terület alatt nyugszik és ecuadori expedíció kutatná fel, az talán újra kiélezheti a két ország közötti feszültségeket. 1941-ben egy komolyabb konfliktust okozott az őserdei részek hovatartozásának kérdése, Peru elfoglalta Ecuador déli területeit, majd 1981-ben még egy kisebb határvillongás volt. De ez csak az egyik probléma. A fő kérdés az, hogy a titkot őrzők találnak-e újra egy olyan személyt, akit beavatnak a titkukba. Az 1976-os példa is megmutatta, hogy csak technikával és erővel nem lehet a leleteket felszínre hozni. Időszerű lehet a Fémkönyvtár titkainak megismerése, mert csupán újra ráfókuszálódott a figyelem a közelmúltban? Aligha. A nemzetközi diplomácia vajon garantálhatja-e a leletek épségét? Jobb-e a világ, mint 1976-ban? Aligha.


A bemutatott aranylemez biztonságáról Guillermo Aguirre gondoskodik egyéb Móricz-dokumentumok társaságában. Ő életrajzírója és barátja Móricz János egykori barátjának, a baszk-argentin származású Julio Goyennek, akit Móricz magával vitt az 1969-es expedíció előtt a Tayos-barlangba. Guillermo Aguirre állítása szerint a lemez a Tayos-barlangból származik. A fényképet Purisaca Golenya Ágnes tette közé először honlapján.


A közeli részleten jól kivehető, hogy egy gyűrődés mentén megsérült a felszíni aranyfilm réteg és láthatóvá válik az eredeti bronzos színű fémlemez. A jelek bekarcolása után vitték fel a vékony aranyréteget, mert azon nem látszódnak rajzolás-irányú kopásnyomok. Az aranyozás szerepe tehát csupán a korrózióvédelem volt. Vagy nem állhatott rendelkezésre megfelelő mennyiségű arany, hogy az egész lemezt abból készítsék el, vagy felismerték a készítők, hogy puhasága miatt az arany alkalmatlan vékony hordozóréteg kialakítására. Az utóbbit tartom valószínűnek. A lemez felszínén több helyen szabályos rácsszerű felületi benyomódás látható. Talán egy gyűrődést próbáltak préseléssel kisimítani, ekkor keletkezhetett.


A kézirat-fotó egy lehetséges fordítókulcs egy részletét mutatja be, Aguirre úr elektronikus küldeményével érkezett ez is. Bátorítani szeretném a kedves olvasókat a megfejtésre, siker esetén kérem az eredményeket megosztani.


A bemutatott lemez példáján is láthatjuk, hogy nem a tárgyak aranytartalma az igazán értékes. Nincs viszonyítási alap, hogy mekkora értéket képvisel egy általunk ismeretlen nép/civilizáció üzenete, írásos emléke. Az információkat nemcsak elolvasnunk és fordítanunk kell, hanem aktualizálni, melyek azok az információk, amelyek nekünk szólnak, ha az elrejtők célja az volt, hogy egyfajta időkapszulával üzenjenek a jövő emberiségének. Annak az emberiségnek, amelynek nincs meg a megfelelő bölcsessége ahhoz, hogy a jelenleg is rendelkezésére álló információkat helyesen felhasználva jobbá tegye az életét. A gazdasági vagy önös érdek gyakran ellehetetleníti a legjobb kezdeményezéseket – nézzük csak a Riói Konferencia „eredményeit”. Mihez kezdenénk tehát egy „újabb” tudással? Gyakorlatias okokból először a hadiipar venné „gondozásba” a leleteket. Szerintem az igazi csapda ez. Technikánk van, információnk van, a Teremtő iránti alázatunk azonban elveszett. Nélküle azonban hasztalan döngetjük azokat az ajtókat, melyek csak az EGY-S-ÉG-re érett személynek nyílhatnak meg. Erre pedig a shuar törzs a garancia. Isten segítse küldetésüket!

Egyesulet_logo.jpg

Névnap

Ma 2014. július 29., kedd, Márta, Márti és Flóra napja van. Holnap Judit és Xénia napja lesz.

Szavazások

Ön mit gondol Móricz János kutatási eredményeiről