Sok szeretettel köszöntöm honlapunk látogatójaként!
Ajánló
A világhálón elérhető szenzációhajhász, „lájkvadász” oldalakon elérhető információk valóságtartalmát szinte lehetetlen kibogoznunk. Ezek gyakran alapvető természettudományos ismereteket nélkülözve vezetik félre a tájékozódni vágyó olvasókat. Minél érdekesebb, hihetetlenebb egy-egy történet, annál biztosabb a megosztások magas száma. De vajon az adott hír igaz? Az már mellékes, hiszen a cél a látogatottság, nem törődve azzal, hogy ezzel mekkora kárt okoznak a józan ész oltárán, gyakran a valódi eredményeket is hamis köntösbe bújtatva teszik hiteltelenné az elismerésre méltó kutatókat.
Kétfajta nézőponttal nehéz mit kezdeni. Az egyik azt szajkózza, hogy csak és kizárólag az lehet igaz, amit a televízióban lát, hiszen egy adott információ fontosságát az határozza meg, amit a véleményformálók is információnak tartanak. Ami nem jön át a TV-n, az nem is létezik, hiszen ha igaz lenne, biztos, hogy a média is súlyozottan foglalkozna vele. A másik a minden szenzációs hírt józan kritikai gondolkodás nélkül elfogadó, terjesztő típus, aki szerint úgy törhetünk a legkönnyebben borsot a háttérhatalmi elit orra alá, ha mindent megosztunk, ezzel is leleplezve a titkolózásukat.
A merev elutasítás és a naivitás szélsőségei között azonban ott találjuk a józan kritikai gondolkodók szerencsére egyre szélesedő rétegét, akik építő jellegű kritikával, termékeny eszmecserével vitatnak meg egy-egy témát – szerencsésebb esetben a személyeskedő hangnemet is mellőzve. J
A történelmi talányok között kiemelkedik a Móricz János bejelentése alapjául szolgáló úgynevezett Fémkönyvtár, amelyet az ecuadori Tayos-barlang rejthet. Hogy e leletegyüttes mit tartalmaz, mire adhat választ, azt már sokan kivesézték, természetesen minden konkrét bizonyíték nélkül. Néhány éve páran azt a nem kis feladatot tűztük célul, hogy a történetre rárakódott félreértéseket tisztázzuk, feltárjuk a még elérhető bizonyítékokat, dokumentumokat, majd ezekre alapozva folytassuk a terepi kutatómunkát. A fő cél az, hogy megismerve a történet tényleges valóságtartalmát, az elismerendő eredményeken keresztül szélesebb körben is elérhető legyen Móricz János életműve.
Az eddigi munkánkból adunk át egy csokorra valót ezen az oldalon. A cikkek megosztásával valós kutatók valós eredményeit ismertethetik meg környezetükkel.
Mérföldkövek a témában:
- április 14-15 Körmend: Móricz János Nemzetközi Őstörténeti Konferencia
- augusztus: Dr. Gerardo Pena Matheus: A Tayos-barlang kutatásának dokumentált története c. könyv kiadása
- november: A Nakupas-Táltosok Barlangja nemzetközi expedíció
- május: Manuel Palacios: Betiltott Amerika c. könyvének kiadása
- nov. 24.: A Tayos c. ecuadori dokumentumfilm európai premierje
Terv 2023-ban: Móricz János szobrának avatása a kutató születésének 100. évfordulóján
Köszönöm a figyelmüket!
Varga Zoltán, a Móricz János Kulturális Egyesület elnöke